Az új oldal

2011.03.12. 12:04
|
Szerző: Foli
|
3 komment

Már elég rég adtunk hírt az oldal fejlesztéséről, úgyhogy most össze is foglalom itt a dolgokat.

Szóval, mint azt tudjátok, két hónapja elhatároztuk, hogy újraírjuk az egészet. Pontosabban Bolint megkért engem és klénit erre. Már tavaly felmerült az ötlet, hogy ezt meg kéne csinálnunk, sok tervet is gyártottunk, átbeszéltük a dolgokat, ez most nagyon jól jött.

Aztán elkezdtük csinálni, kléni nekilátott a programozásnak, én meg a design-nak. Mind a ketten igyekszünk ezt igényesen csinálni, és csak a minőséggel törődni. Annyira, hogy Alex sorról sorra átnézi kléni kódját, és megbeszélik, hogy mi hogyan legyen (mondanom sem kell, sok dolgot át kellett írni, de megéri).

Ennyit az elméletről, és akkor lássuk, milyen is lesz a honlap. Továbbra is az account rendszer lesz mindennek a közepe. Ugyan úgy lehet majd a killeket követni, sőt, lesznek havi killek, és grafikonok is. KÉP

Levelezés is ugyan úgy lesz (KÉP), a profil is (KÉP), és lehet majd egyedi mezőket megadni (MSN, Skype, XFire cím, amit akarsz). A klánoknak is lesz profiljuk, lehet majd egyedi avatart és hátteret beállítani (KÉP).

Fontos dolog, hogy végre össze lesz kapcsolva a fórum, és az account rendszer. Ez azzal jár, hogy kléni ír egy saját fórummotort, nem SMF-et fogunk használni, mint most. Nem fog annyira sokat tudni, de nem is kell, a mostani fórum tele van felesleges dolgokkal. És szerencsére pár dolgot össze is lehet vonni, például nem kell külön fórum profil, a sima profil fog megjelenni. Ja, és külön regisztrálni se kell. Pár kép: fórumok, témák, hozzászólások.

Ha már volt szó a klánokról, és a fórumról, gyorsan megemlítem, hogy a "nagy" klánoknak nem lesz külön fórumuk, mindenki a saját klánfórumát fogja használni. Viszont a klánfórumon be lehet majd állítani, hogy bizonyos témákat mindenki lásson, ne csak a klántagok. Így meg lehet oldani például a tagfelvétel topicot, amit mindenki lát, és mindenki hozzászólhat (amúgy ez a rendszer még nem teljesen kiforrott, pár dolgot még ki kell találni).

Klán adminisztráció ugyan úgy lesz, egyedi rangokkal, klánleírással, körlevéllel, stb. (KÉP)

Lesz még egy fontos dolog, a mod adatbázis. Mindenki feltöltheti a modját (tárhelyet mindenkinek magának kell, hogy megoldja), és másoknak tudja linkelni. Lesz csoportosítás, kommentelés, értékelés, a modról lesznek képek, leírás, minden ami kell. Ja, és a Sticktoolon keresztül egy kattintással is lehet majd telepíteni, nem kell a letöltéssel, kicsomagolással szenvedni.

Remélem jól hangzik, és tudtok rá még várni egy kicsit. Konkrétabbat nem tudok mondani, mert mi sem szabunk magunknak határidőt, de majd ha használható állapotban lesz, akkor mindenképpen ki tudjátok majd próbálni a beta.stickman.hu-n ;)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

FBenT- 2011.03.15. 19:26:41

Levelet is küldtem, de remélem, hogy itt hamarabb meglátjátok :)!

Üdv!

Már régóta játszok a Stickman Warfare-val, kisebb, nagyobb kihagyásokkal, és úgy látom, hogy egyre jobb és jobb lesz. Szurkolok nektek, hogy egyszer nagy, elismert játék legyen belőle. Nézegettem a blogotokat(stickman.blog.hu/), és szerintem nagyon jó lesz az új honlap, főleg design-ileg.
Tippeim, tanácsaim:
-Rangok pont alapján, (www.bfstats.info/rules.php) itt vagy egy kis alap, hogy milyen rang-képekre is gondoltam. Nagyon sokban fel tudja dobni az ilyesmi a játékosokat, főleg a versenyszellem miatt.
-Badgetek-Kitüntetések- Én mindig is hajtottam a kitűzőkre, kitüntetésekre. Volt olyan,hogy gyakorlatilag csak azért játszottam, hogy megszerezzem őket. Ajánlom, hogy minnél több félét lehessen beszerezni,(mint ahogy eddig is).
-Kicsit mégjobban feldobná szerintem a játékot, ha a két nagy csoportnak,(Gun és Tech) lenne egy csapatlogója.

---Szívesen segítenék a csapatotoknak a fejlesztésben, azonban nemigazán rendelkezek programozói tapasztalatokkal, de ha bármit kérdeztek, megpróbálok tanácsokkal ellátni Benneteket. Az üzenet végén hagyok pár elérhetőséget, kérlek lépjetek kapcsolatba velem! Előre is köszönöm!

Magamról...
Eredetileg Battlefield 2 player vagyok... 14 éves, Dunaújvárosi, fiú. Sport: floorball.

Kérem vegyetek fel MSN-re, ffbbtt@hotmail.com ,
És ha ráértek, kérlek válaszoljatok az e-mailemre (razorfbt@inbox.com).

Köszönöm, hogy időt szakítotatok rám!
RazorFBT

günther_dani 2011.03.21. 19:31:39

Szvsz nem kell nagyon "fejlesztő" tag, hiszen tanácsot bárki tud adni, sőt szerintem akkor se kell, ha az mág programozni is tud.

rappizs 2011.05.10. 23:03:45

Sziasztok,még kezdő vok de sehogy sem tudok regelni a stickman.hun csak bejelentkezés van :( Ha bárki tudna ötletet vagy segíteni kérem írja meg.

előre is köszi