Modellezés: Egy kis elmélet goulash-tól

2010.05.08. 09:00
|
Szerző: Foli
|
3 komment

Sziasztok! A mostani számban a modellezést egy kicsit más szemszögből fogjuk megközelíteni. Ezúttal a vázlatok, tervek fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.

Eldöntöm, hogy készítek valamit. Valami maradandót. Egy házat. Nem, inkább egy egész várost! Szeretném, ha ez a város egyszer egy játék részét képezné. Leülök a számítógép elé, és rögtön neki is látok a modellezésnek. De valamiért nem áll össze a dolog. Az épületek stílusban eltérnek egymástól, a textúrák förtelmesek, és egyáltalán, ezt senki sem látná szívesen egy PC játékban. Tényleg, hisz kifelejtettem az első lépést! Inkább elkezdem elölről.
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a vázlatok fontosságáról, főleg a kezdetekben. Ki akarná rajzolgatással tölteni az időt, ha rögtön modellezhet is? Nem is sejtenénk, hogy egy fejben jól összerakott terv, egy egyszerűbb vázlat a kulcs egy igazán ütős modellhez, igaz?
Nem szeretnék kitérni a Wings-sel való modellezésre, emiatt ez a cikk kicsit rendhagyó lesz. Vallom, hogy egy 3D modellt fejben (és papíron) kell jól összerakni – a program már csak arra való, hogy megvalósítsuk tervünket.
Egy PC játékba szánt város jó kis lecke lehet arra, hogy logikusan fel tudjunk építeni egy kisebb körzetet. Ha igazán nagy csatákat akarunk látni, kell egy középpont, ahova a játékosok akarva-akaratlanul odatévednek, kellenek kerülőutak, hogy bekeríthessük az ellenfelet, utcára néző ablakok, amelyek érvényesülni hagyják a mesterlövészeket, fedezékek és kopár területek kombinációja, hogy a játékosok kénytelenek legyenek csapatban dolgozni a túlélésért és a győzelemért.
Mikor egy város kisebb körzetének a lemodellezésére adtam a fejem, az alapötlet egy kereszteződés köré épített úthálózat volt. A pályán 8-10 játékos boldogan el tud játszani, és a központi kereszteződésnek hála – mindig egymásra fognak találni. Ez szükséges az izgalmas játékmenethez.
Az ötlet hát megvan, na de fontos az is, hogyan tálaljuk. Számtalan összegyűrt papírt dobtam a kukába, mire eldöntöttem: az épületek koszos panelházak lesznek, kidőlt, esetleg porig zúzott fallakkal.
Az első igazán kemény feladat az úthálózat megrajzolása volt. A háromágú kereszteződés három utcája három stratégiai ponthoz vezet el. Közvetlenül a kereszteződés mellett helyezkedik el a Kommunikációs Központ. Széles út vezet el a Privát Zónához, amely egy kerítéssel és panelházakkal elzárt terület. Be és kijutni csak a házakon keresztül lehet. A játékosok nem szívesen fognak ide menni, ám itt található a pálya legmagasabb pontja, ahonnan egy teljes útszakaszt be lehet látni. Egy vékonyabb, ám a játékpálya leghosszabb és legkacskaringósabb útja a Zsákutca nevet kapta. Itt helyezem el a legtöbb fedezéket - nagy csaták fognak dúlni ezért az utcáért.
Ha már itt tartunk, eldöntöm, hogy a három spawm-hely ezen útszakaszok végén fog elhelyezkedni. Azért csak három, hogy így kicsit egyenlőtlenebbé tegyem a küzdelmet – a feleknek lesz miért harcolniuk.
Mégis, a fő csatatér a Kereszteződés lesz. Két kemphely nyílik ide – a pályára összesen négyet terveztem. Minden út ide vezet (egy-két kerülőutat kivéve), így a játékosok számára lehetetlen lesz az, hogy elfussanak egymás mellett. Különböző autóroncsokat, törmeléket helyezek el, hogy legyen hol fedezékbe bújniuk a játékosoknak, de akár át is futhassanak a Kereszteződésen.
És még mindig nem tartunk a tényleges modellezésnél! Valamiért úgy érzem, hogy még nem végeztem a tervrajzokkal. Nincsenek meg az épületek vázlatai, nem gondolkodtam a bennük rejlő lehetőségeken.
Sokan azt hiszik, hogy egy épületnek teljes egészében bejárhatónak kell lennie ahhoz, hogy igazi játékélményt tudjon nyújtani. Ez nem igaz, sőt, sokszor unalmasabbá teszik játékpályánkat. Csak a fontosabb, funkcióval bíró folyosókat és szobákat fogom lemodellezni. Mivel nem akarok sok kemphelyt, az ablakokat sem fogom kilyukasztani mindenhol.
Ne szégyelljünk rajzolni. A vázlatok nem kell, hogy szépek legyenek, egyszerűen mutassák meg modellünk szerkezetét. A rajztudás persze nem hátrány, hisz rajzolhatunk látványképeket, koncepciókat, bármit, amit meg szeretnénk később valósítani 3D-ben. Rajzoljuk le minden ötletünket, hogy később felhasználhassuk azokat, és több órás munka után söpörjük le az asztalról mindenünket, ha elcsépeltnek látjuk tervünket. Nagy erő kell ahhoz, hogy felépítsünk egy várost, de még nagyobb erő kell, hogy elölről tudjuk kezdeni.
A látványhoz hozzátartoznak a textúrák is, amiket városunkra rá akarunk helyezni. Ha a netről töltünk le textúrákat, szerkesszük át azokat úgy, hogy passzoljanak tervünkhöz, és ne hagyjuk őket eredeti formában. Szeretnék beszélni arról, hogy milyen fontos a textúrák egymáshoz való illeszkedése, de egyben változatossága is, de az az igazság, hogy erre nem én vagyok a legmegfelelőbb. Kell egyfajta érzék ahhoz, hogy hangulatos színekkel töltsük ki modellünket; ez valakinek alapból megvan, másoknak évekbe telik, mire elsajátítja.
Megvannak a tervrajzok, a fejemben összeállt a város képe. Itt az idő nekikezdeni a modellezésnek. A vázlatok itt vannak a gépem előtt. Eszembe juttatom, hogy a kemphelyeknek egymásra kell nyílniuk. Kellene egy-két kuka a sikátorba, rá is rajzolom a körzet felülnézeti térképére. Hisz mernünk kell változtatni, nem igaz?
Modellezés közben rájövök, hogy a Kommunikációs Központnak nincs igazi funkciója, nem szolgál csatatérül. Lebombázom, és az egyik épület ablakából nyitok rá egy kemphelyet, hogy ne legyen olyan biztonságos benne tartózkodni. Érzem, hogy a Kereszteződés mellett ez lesz a másik legfőbb stratégiai pont.
Visszagondolok rá, mire mentem volna tervek nélkül. Semmire. Nem várost alkottam volna, hanem épületek összességét. És a textúrázás még csak most következik. Vázlatok nélkül nem alakíthattam volna ki stratégiai pontokat, nem fektethettem volna le kanyargós úthálózatokat, nem építhettem volna egységes épületeket. Erről jut eszembe, hogy a Privát Zóna épületei túl alacsonyak – megnövelem őket két emelettel.
Sokkal jobb.


Úthálózat:

 

Látvány:

Private Zone:

Felülnézet:

Crossover:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

55andris 2010.05.08. 15:52:49

szép nagy ez a város

gameHUNter 2010.05.08. 20:53:17

Épp azon gondolkodtam, hogy lehetne taktikusan, normálisan, érhetően lerajzolni, megtervezni egy modellt. Pont jókor jött ez a cikk. Grat, szép lett és köszi a segítséget ;)

HadaAdam 2010.05.09. 22:04:50

Nagyon szép leírás, és tényleg naggyon fontos a tervezés, a modelezés csak a második fázis. Sokan úgy gondolját van egy jó 5letük. Az 5let lehet, hogy jó, de azt ki is kell fejteni, hogy izgalmas legyen.
süti beállítások módosítása